2010. október 30., szombat

TEGYESZ

Október 11-én volt a nagy nap, rengeteg tanakodás és várakozás után a tettek mezejére léptünk, és elkezdtük az örökbefogadást.

Íme a levél, amit írtunk bemutatkozásképpen:



2010.október


Személyes adataink:

Iván Barbara

na ezt inkább nem tennénk közzé a blogon:)


Rólunk:

2004-ben a Romaversitas Alapitvány szabadegyetemi programjain találkoztunk először, mint a program ösztöndijasai. 2005-ben egy németországi konferenecián ismerkedtünk meg jobban, és kötöttünk barátságot. Kapcsolatunk 2006 áprilisában mélyült el, azóta élünk együtt szerelemben, szeretetben, kölcsönös tiszteletben.
Az elmúlt, valamivel kevesebb, mint öt év alatt szépen hoztunk egyre nagyobb, az életünket meghatározó döntéseket, mint például összeköltözés, külföldi munkavállalás, eljegyzés, közös lakásvásárlás és nem utolsó sorban a családalapítás.

Idén februárban, hosszas keresgélés után, az albérletből saját lakásba költöztünk Zuglóba. A lakás vásárlásának, és teljes felújításának egyik fő mozgatórugója is az volt, hogy gyermeket szeretnénk vállalni, nevelni. Mind a lakást, mind a tágabb környezetet ideálisnak tarjuk a kisbabánk számára.

Sajnálatos egészségügyi okok miatt azonban a gyermekvállalás természetes úton nem lehetséges, ezért szeretnénk az örökbefogadási folyamatot elindítani.
Az örökbefogadás ténye kapcsolatunk eleje óta tisztázott, azzal kapcsolatosan elvi problémák nem merültek fel. Szerencsénkre e döntésünkben családunk támogató.

Miért szeretnénk kisbabát?

Kapcsolatunk teljesértékű, harmonikus. Emellett azonban úgy érezzük, hogy egy gyermek teljesebbé tenné életünket, sőt családjaink életét is. Szívből szeretnénk egymást anya és apa szerepben látni, gyermekünk fejlődését támogatni, figyelemmel kísérni.

Tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy az örökbefogadás, a gyermeknevelés nagy felelősség, hatalmas feladat, gyönyörű kihívás. Reméljük, hogy (Barbara) gyermeknevelési tapasztalata, és (Iván) pedagógusi vénája is segíteni fog, hogy teljes értékű, jó szülők legyünk, és a felmerülő nehézségeket megoldjuk. Hiszünk abban, hogy gyermekünkkel szerető őszinte támogató családot fogunk alkotni.

Milyen kisbabát szeretnénk?

Ez talán a legnehezebb kérdés, hiszen ez nem olyan, mint egy vásárlás, ahol preferenciánk lehetnének. Szeretnénk azonban, hogy nagyon nagyon pici és egészséges legyen. Kizáró oknak semmiképp nem tekintjük a baba származását, így ő(k) lehet szőke és kékszemű vagy éppen barna bőrű.

Testvérpár örökbefogadásától nem zárkózunk el, ha mind a kettő 2 év alatt van.

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép! Remélem sikerülni fog! Fingers crossed

    VálaszTörlés
  2. Köszi, de....
    na majd leírom....meg kell házasodni...

    VálaszTörlés